Magyar Falu Program pályázat

Segítsen Adója 1%-ával

adoja

I. Országos bányászdalos találkozó 2015.október 17.

szbtszfejlec
Immáron tizennyolcadik alkalommal rendezte  a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége Bányászdalos találkozóját. Idén 2015.október 17-én Rudabányán már nyolcadik alkalommal és egyben első országos találkozóra került sor. A meghívott 17 dalkörből 14 vett részt 220 fővel. Az idei találkozó különlegessége, hogy nem csak a tájegységi és bányászdalok csendültek fel, a salgótarjáni Bányász-Kohász dalkör kohász dalokkal és hangszeres kísérettel is gazdagította  a találkozót. A találkozó műsorvezetője Hadobás Sándor a Gvadányi József Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. A találkozó 13 órakor vette kezdetét. A találkozó résztvevőit és dalköreit Szobota Lajos Rudabánya város polgármestere, Bencze Péter Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnöke köszöntötte. A találkozót Rabi Ferenc Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke nyitotta meg. A dalkörök fellépését az első országos bányász dalos találkozót Nagy Tibor Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének munkaszervezet vezetője a rendezvény főszervezője értékelte, az értékelést,a zárszót követően emléklapok, emlékkorsó átadásával került sor.
    dalos 1  dalos 2
A találkozó hivatalos zárása a bányászhimnusz eléneklésével ért véget. A vendéglátók közös vacsorára, baráti beszélgetésre, közös éneklésre invitálták a fellépő dalköröket, vendégeket. Az est folyamán szebbnél-szebb népdalok, bányászdalok emelték a találkozó bensőséges hangulatát. A szervezők, a dalkörök elhatározták, hogy hagyományt teremtve 2016-os évben a II. Országos Bányászdalos találkozó megrendezésre kerül.

    
Rudabánya, 2015.október 17.bovebben

 

Foci beszámoló

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően az idén is megrendezésre került a szokásos labdarúgó mérkőzéssel egybekötött baráti találkozó. Idén a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége és a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc- biztonsági, Növény-  és Talajvédelmi Főosztálya, valamint a Járási Hivatal Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Osztályainak munkatársai alkottak egy csapatot és mérkőztek meg a B.-A.-Z. Megyei Humán Orvosok Válogatottjával. A rangadó eredménye döntetlen lett, a vándorkupát a B.-A.Z. Megyei Humán Orvosok válogatottja vihette haza.

Azoknak, akik nem fociztak, alternatív programokat szerveztek. Megtekinthették a rudabányi bányatót valamint a református templomot. A hölgyek helyi gasztronómai különlegességeket kóstolhattak meg.

A napot egy közös vacsora zárta, ami a rudabányai kultúrházban került elfogyasztásra.

    focibesz 1  focibesz 2    

bovebben