Kedves látogató

A Gömöri Környezet- és Tájfejlesztő Egyesület a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségével együttműködik a Helyi termékek, szolgáltatások elismertségének erősítése a Borsod-Torna-Gömör Helyi Akciócsoport területén című LEADER projekt tartalmi megvalósításában.

A projekt keretében 2013. május 18-én, 10.00-17.00 óra között  Kazincbarcikán Egressy Béni Művelődési Háznál Bányavidék Helyi Termék Majálist rendez a településszövetség, melyre ezúton szeretnénk szeretettel meghívni Benneteket, mint résztvevőket a vásárban!

A rendező asztalokat, székeket tud biztosítani sátrakat kellene valahogyan megoldani, de ebben is próbálunk segíteni.

A program kialakulóban van (koncertek, táncház), a részletekkel legkésőbb jövő hét péntekig jelentkezünk.

Mellékelten küldünk jelentkezési lapot, amelyet legkésőbb május 2-ig kellene visszaküldeni a településszövetség e-mail címére ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy posta címére (Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége, 3743 Ormosbánya, Petőfi u. 8.)

Reméljük, hogy ismét találkozunk május 18-án!
Minden jót, szép napot!
                                                                                                                                                                                                                                                                                                  Jelentkezési lap letöltése
Üdvözlettel:
Bencze Péter

Helyi termékek, szolgáltatások elismertségének erősítése

Borsod-Torna- Gömör Helyi Akciócsoport LEADER munkaszervezet pályázatot nyújtott be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz „Darányi Ignác Terv” keretén belül, melynek részesei a Csereháti-, Galyasági- és Szuhavölgyi település szövetségek.

A projekt megvalósítás 2012. június 13- 2013. július 30. között történik Fórumokkal illetve termékbemutatókkal.

Fórumok Száma 8.
Termékbemutató és vásár száma 2.

>>> Diavetítés megtekintéséhez kattintson a linkre! <<<