Magyar Falu Program pályázat

Segítsen Adója 1%-ával

adoja

Imola

 

Imola kisközség Borsod-Abaúj-Zemplén megye észak-nyugati részén, Aggtelek és Rudabánya között helyezkedik el. Kánóval és Ragállyal közút köti össze és területét, az Imola patak szeli át. Festői szépségű dombos, völgyes területe többnyire tölgyerdőkkel borított. Imola már a XII. században lakott terület volt. A települést először egy 1340-ben kelt oklevél említi. Adományként először az aranyi Széll család kapta, majd több birtokos után a XV. század végén a Ragályiaké lett. 1566-ban a török tatárok felégették, és ezt követően egy időre elnéptelenedett. 1668-tól a ma itt élő nemes családok ősei újra benépesítették. 1784-ben 366 fő lakta, túlnyomórészt reformátusok voltak. Első református temploma 1631-ben épült, melyhez 1755-ben egy alacsony tornyot állítottak. A templomot 1785-ben elbontották, tornyát meghagyva megmagasították, melyhez új nagyobb részt építettek kazettás mennyezettel és 375 ülőhellyel. A falut kisnemesek lakták, még a két világháború között is. A nemesi családoknak nagy erdőbirtokuk volt. A népesség megélhetését hosszú időkön át a rossz termőföld miatt nem a mezőgazdaság, hanem főleg a tölgyes erdő biztosította. A tölgyesekben makkon hizlalták a sertésnyájakat. A cserhántás is nagy szerepet játszott a falu életében, a cserfa héját lehántották és szekéren szállították a csertelepekre, s ezért magas árat lehetett kapni. Az 1920-as évektől Imolán cserépgyártással is foglalkoztak. Az imolai agyagból szép piros színű, hódfarkú cserepeket gyártottak, ami keresett cikk volt messze vidéken, s még ma is díszíti a környék házait.

Elzártsága több hátrányt jelentett az itt lakóknak, mint előnyt. A lakosság elöregedett, a települést a kihalás fenyegeti.

A község jövője szempontjából elsősorban a turizmus és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése lehet fontos. A csendes, nyugodt környék, a műemlék templom, a szép természeti környezet a túralehetőségekkel indokolttá teszi falusi turizmus, bakancsos turizmus számára szálláshelyek kialakítását.

Mindezt össze lehet kapcsolni az erdőgazdálkodás és az állattenyésztés lehetőségeinek nagyobb mértékű kihasználásával.

imola

 

Honlap: www.imola.hu