Magyar Falu Program pályázat

Segítsen Adója 1%-ával

adoja

Bánhorváti

Bánhorváti a Tardonai dombság nyugati szélén, Nagybarca és Dédestapolcsány között, a Bán-patak vadregényes völgyében fekszik 171 m-es tengerszint feletti magasságon. A völgy talán legszebb települését a Bükk hegység északi peremének erdőkkel borított hegycsúcsai koszorúzzák. A falu területén torkollik a Bán-patak vizébe a hangulatos hegyi forrás, a Som. A falu határától mindössze 2 km-re találjuk a megkapó fekvésű Lázbérci-víztározót. A falu története a régmúlt időkbe vezet vissza. Annak ellenére, hogy írott forrásokban csak a XIII. században bukkan fel először a település neve, bizonyos, hogy már a honfoglalás idején is létezett a falu. Először 1220-ban a Váradi Regestrumban találkozunk a nevével, majd a század folyamán több forrás is említi, mint a bélháromkúti apátság birtokát. 1950. január 1-jén összevonták a szomszédos Bánfalvával, és létrejött a mai Bánhorváti, mely a vidék műemlékekben talán leggazdagabb faluja. Itt található a nagy múltú Platthy család ma üdülőként üzemelő, gyönyörű parkkal ölelt egykori kastélya. A településen három templom található, melyek közül a legrégebbi a bánhorváti református templom, mely középkori eredetű, és híres festett fatáblás mennyezetéről és karzatáról. Szintén jelentős a műemlék jellegű copf stílusban épült római katolikus templom és a plébánia. Az önkormányzat közreműködésével az 1990-2000-es években a község templomát felújították. Felépült a község Sportcsarnoka is. Bánhorváti vonzó turisztikai célpont, hiszen egyszerre található meg benne a természet és a történelem minden vonzereje. Vonzó programot kínál az ide látogatóknak a minden év augusztusában megrendezésre kerülő falunap. A település múltját a közelmúltban megnyitott falumúzem mutatja be

banhorvati

 

Honlap: www.banhorvati.hu